Acai Superfood néven új vállalkozásba kezd Sarka Kata és Rogán Cecília
A milliárdos üzletasszonyok eddigi közös bizniszei is egyre többet hoznak a konyhára.
A milliárdos üzletasszonyok eddigi közös bizniszei is egyre többet hoznak a konyhára.
Ez a Nakama & Partners Kft. szokás szerint késve benyújtott beszámolójából derült ki.
Rogán-Gaál Cecília viszi a prímet azon a listán, amire az Orbán-rendszer elitjéhez tartozó férfiak volt és jelenlegi feleségeinek cégeiből kivett osztalék nagysága alapján készült. Milliárdos a nagyságrend.
A pénzügyi beszámoló szerint a Nakama & Partners Kft. tavaly 333,7 millió forint árbevételt produkált.
Tavalyi gyarapodása alapján akár az év vállalkozója címet is megkaphatná Rogán Cecília, aki propagandaminiszter férjétől elválva, a világválság közepén is képes volt növelni (köz)pénzgyűjtő lendületét.
Tavaly szeptemberben kellett volna megjelentetni a papírokat, ma kerültek fel az Elektronikus Beszámoló Portálra. Ám ez csak az egyik társaságuk, a másik vállalkozásuk, a Top News Hungary Kft. további 150 millió forintot hozott.
A NER-közeli influencer-üzletasszonynak számos vállalkozásban és területen van érdekeltsége.
Válik a Rogán-házaspár, ami egy újabb érdekes momentum a NER-univerzumban. Az teszi azzá, hogy az utóbbi időben a házaspár azzal magyarázta meg gyarapodását, hogy Rogán Cecília sikeres üzletasszonyi karriert visz. Kérdés, mi marad a sikerből a válás után.
A Rogán Cecíliához köthető sportesemények támogatásai után kutakodva a hvg.hu érdekes kapcsolatra bukkant: a Fitbalance Aréna Tavasz és a Fitbalance Kids nevű rendezvényeket az a Magno Studio Kft. szervezte, amely az Átlátszó szerint milliárdokat szakított a Rogán Antal vezette minisztérium propagandaköltéseiből. A cégről semmit nem tudni, csupán annyit, hogy vezetője és tulajdonosa, Horváth László három év alatt a nulláról 14 milliárd forintra tornázta fel a Facebook-oldallal és saját honlappal nem rendelkező vállalkozás bevételeit.
Cége 40 millió forintot kapott a Szerencsejáték Zrt.-től.
Segít, ahol tud. Most Mészáros Lőrinc Echo Tv-jében beszélt a Mikulásgyárról, aminek szervezésében ő is, Sarka Kata is besegít.
Összesen 82 millió forint osztalékot kapnak a Nakama & Partners tulajdonosai.
A Magyarország Szépe szépségversenyen dolgozik együtt Sarka Kata és Rogán Cecília, a nyertes lányokat közös cégük fogja foglalkoztatni.
Rogán Cecília lett a többségi tulajdonos.
Nem tudni pontosan, mivel foglalkozik a propagandaminiszter feleségének cége, amelynek se honlapja, se Facebook-oldala nincs. Annyi bizonyos, hogy onnantól sokkal jövedelmezőbbé vált, hogy Rogán Cecília beszállt.
Mivel Sarka Kata válik a férjétől, Hajdú Pétertől, idén már nélküle kell megoldania a Magyarország Szépe című műsor lebonyolítását. Persze nem egyedül kell megküzdenie a feladattal, hanem üzlettársával, Rogán Cecíliával együtt.
Végül is ki más lenne alkalmasabb család és karrier összeegyeztetéséről beszélni? Vélemény.